2015. május 1., péntek

A betegségnek az ő természete

Tegnap reggel nyűgösen ébredtem, krákogás, torokfájás. Mit csinál erre az ember kétségbeesett lánya a bikram jóga kihívás második napján? Fogja magát, és megiszik napindításként egy neocickányt. Nem gondolkodik – minek is –, csak megissza. Akkor most találgathattok, mit eredményez egy forró antibiotikumos ital plusz egy negyven fokra felfűtött terem? Hát bizony.

Nem vagyok túl izzadós típus, de most végre fogalmat alkothattam róla, milyen az, ha edzés közben csatakokban folyik az emberről a víz. Mintha egy finn szaunában toltam volna végig ezt azt órát, a szemem csípte az izzadtság, én meg csak szimplán a túlélésre hajtottam. A tegnapi edzés azonban jó  alapot teremtett a maihoz: végre ismét sikerült teljesen hátradőlnöm a Supta Vajrasanában. 

Ma már tapasztalt motorosként kihagytam a gyógyszeres támogatást, és próbáltam felfejteni, miért is vagyok beteg. Nem kellett hozzá orvosi diploma, hogy meglássam, hogy ha napok óta nem alszom tisztességesen, és brutálisan túlhajtom magam, akkor a testem elkezdi követelni, ami jár neki: legális pihenést – hát megbetegíti magát. Meggyőződésem, hogy minden betegség, legyen az a legkisebb megfázás vagy a legdurvább krónikus megbetegedés, belőlünk indul ki. Most elég épp csak egy pici, annyi, hogy legyen indok két-három napi heverésre, távirányító nyomkodásra, pizza majszolásra. Vettem a jelzést, kár, hogy a lazítás most nagyon nem aktuális, a pizzáról nem is beszélve. Sajnos az információ konstatálása nem szokott elég lenni a gyógyuláshoz, muszáj lesz valamikor tartani egy kis szünetet. Beterveztem hát jövő hétre egy jó kis lazítást az Oxygenben – addig meg marad a jóga mint kikapcsolódás.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése