Az vagy, amit megeszel

Hát ennél közhelyesebb címmel azt hiszem, nem lehet blogbejegyzést írni, de fontos, hogy ami közhely, az rendszerint igaz is. 

Jó ideje nem írtam, a bikram jóga kihívás meglehetősen elszívta az energiáimat. A vége 41 nap lett, utána belázasodtam, és sajnos fel kellett adjam. Azt hiszem, a napi 12-14 óra munka plusz az edzés egy „picit” túlzás volt a szervezetemnek. Amikor befejeztem, csak úgy cikázott bennem a bűntudat, de most már túl vagyok rajta – végülis pont 11 nappal sikerült tovább csinálnom a kihívást, mint legutóbb, úgyhogy talán nincs miért szégyenkezzek.

Na, de nem ez a mai témám. Attól, hogy véget ért a kihívás, nem ért véget az új élet, amiben a sok-sok mozgás mellett egészséges(ebb) étkezés is helyet kap. Bevallom, a kihívás bedőlése után volt pár bűnös hetem, amikor nem figyeltem oda a kajára kellőképpen – de tegnap reggel megint elmentem jógázni, és ismét igyekszem a tányéromra is csak olyasmit tenni, aminek örül a testem.

Hogy mi az? Néhány évvel ezelőtt elmentem kiméretni a Metodic módszerével, hogy mi tesz jót nekem, és mi nem – nem ért nagy meglepetés, korábban is tisztában voltam a tejérzékenységemmel, hogy a cukor nem a barátom, és hogy talán nem kéne reggeltől estig tésztával tömni magam. A verdikt az egyszerű szénhidrátok, a tejtermékek és a kávé elhagyása lett. Elég drasztikusan hangzik, de az igazság az, hogy amikor 120%-ig betartom a diétám, összehasonlíthatatlanul jobban érzem magam. Jól alszom, több az energiám, szép a bőröm és nem puffadok. Ja, és nem utolsó sorban automatikusan lefolynak rólam a kilók, egyek bármennyit.

A legnagyobb nehézség, hogy egy ilyesfajta diétára bizony készülni kell. A városban járva elég nehéz megoldani, hogy az ember ne a pékségben kössön ki egy illatos kakaóscsiga vagy húsos hasé társaságában. Ha meleget szeretnék enni, akkor sem könnyebb a helyzet, szinte mindenben van valamilyen tejtermék, a roston csirke zöldsalátával pedig egy idő után eléggé ingerszegénnyé teszi az urbánus táplálkozást. Két választásom van hát: vagy főzök magamnak, vagy felfedezem a város tuti lelőhelyeit, ahol tökéletes ebédekkel tudom meglepni magam. Szerencsére mára már nem egy favorit helyem van, ahol biztosan találok tökéletesen veszélytelen  – és persze nagyon finom ételeket. Na, erről majd csinálok egy listát egy másik posztban – hátha más is küzd hasonló gondokkal.

Ami pedig a főzést illeti: nem kotyvasztok túl gyakran magamnak, mert hiányzik a közönség – nálam a főzés ugyanolyan művészeti tevékenység, mint mondjuk a zenélés –, de mostanában – pont a fenti okok miatt – egyre gyakrabban kényszerülök kreálni valamit. Reggelire gyakran teljes kiőrlésű, pálmacukros müzlit eszem mandulatejjel, vagy készítek szintén teljes kiőrlésű kenyérből – anyu istenit süt – pirítóst, amit avokádókrémmel megkenek és buggyantott tojással bolondítok meg. Ez utóbbit Balin ettem először, nem volt kérdés, hogy lenyúlom a receptet. Próbáljátok ki, egyszerűen fenséges. Meleg fogásként a teljes kiőrlésű penne paradicsomszósszal örök favorit, de gyakran sütök pisztrángot vagy sertésszüzet egy jó kevert salátával. Ha pedig desszert kell – mert ugye kell, nem kérdés – csinálok gyümölcspalacsintát (banánt összekeverek tojással, és kisütöm), vagy tojásfehéjéből habot verek, amit piros bogyós gyümölcsökkel és nyírfacukorral bolondítok meg, mielőtt szuffléformákba töltve a sütőben megkapatom.