Motiváció. Mitiváció?

Hát nem állíthatom, hogy állhatatos lény lennék. Fejembe veszem, hogy csinálom, aztán csinálom is egy darabig – majd jön egy könnyű szellő, és elszomorodom, hogy talán nincs is értelme az egésznek, és megeszem egy doboz csokit egy ültő helyemben. Aztán kezdem előlről. Kilók jönnek-mennek, a diéta is jön és megy. Pláne, ha az embernek nincsen igazi motivációja. 

Aztán ma megint húztam egy vonalat. Nem örökre, nem életem hátralévő részére, csak karácsonyig. És nem is csak magamért. A legjobb barátnőmet diétára fogta az orvosa – az én kis étrendem igazi sétagalopp az ő horrorszigorú menüjéhez képest. Azt kérte, legyek társa a küzdelemben – és valahogy így nekem is könnyebb. Amikor a csokira téved a tekintetem, elég csak arra gondolnom, hogy még ennyire se vagyok képes, lemondani egy kis nasiról a kedvéért? És ilyenkor nincs kérdés. Mert a kedvéért bármiről lemondanék – és nem is kér tőlem túl sokat, mert a karácsonyi vacsorán mindketten hármasával tolhatjuk majd a bejglit. S ha lepattan egy-két kiló addig rólam, megköszönhetem neki ezt a remek ajándékot.

Érdekes ez a kérdés, a motiváció kérdése. Miért vagyunk hajlandóak belemerülni a változásba? Sokszor a pillanatnyi öröm, az instant kielégülés, a nevén nem nevezett pótcselekvés elfeledteti velünk a legfontosabbat, hogy minden meg nem evett csoki, minden lefutott kilométer közelebb visz a jobb közérzethez, a belső egyensúlyhoz, az önbizalomhoz, hogy csak az elsőket mondjam, ami eszembe jut. Miért nem elég az a tény, hogy röviddel az elfogyasztása után viszketni kezdek a tejtől, vagy puffadni a fehér kenyértől, hogy visszafogjam magam, és ne romboljam tudatosan a testem – és vele együtt a lelkem is? Miért nem elég a tény, hogy egy életmódváltás új minőséget visz az ember mindennapjaiba?

Sokan megvárják, míg megbetegszenek. Egy műtét riogató réme már elég indok, hogy lemondjunk a cukorról, és néhány (sok) kiló mínusszal tehermentesítsük a térdeinket. Van, akit a szerelem hoz formába – egy csábos szempár kedvéért hajlandóak vagyunk megtenni azt, amit pusztán a saját érdekünkben nem tennénk meg? Nem szeretjük magunkat eléggé, a lustaság és a hiúság csatája dönti el végül a diéta kimenetelét. Persze, mondhatnánk, mindegy, miért csináljuk, a lényeg a végeredmény. Talán igaz – egy perce azonban érdemes megállni, és elmerengni rajta, ma minek a kedvéért diétázunk...